Az utóbbi évek egyik legjobb thrillerjének remakejét forgatta a svéd télben négy nemzet koprodukciós stábja. Jó döntés, hogy a helyszínt nem változtatták meg, így már az indításnál rögtön képbe kerül a néző, itt valami mást, valami szokatlant fog kapni. Daniel Craig, mint oknyomozó újságíró, egyáltalán, mint entellektüel? Kacag a májam, gondoltam, aztán szép lassan kitűztem a fehér zászlót magamban. Percről percre győzött meg, Christopher Plummerrel együtt kitűnően viszik a fő csapásirányt, később csatlakozik hozzájuk az elképesztően szuggesztív Rooney Mara, valamint a számos nagysikerű film svéd sztárja, Stellan Skarsgard. Zseniális koktélt alkot a négy színész a nem kevésbé izgalmas, több szálon futó, kiválóan megírt történetben.

Mikael Blomkvist (Daniel Craig) élete nem egyszerű: elvált, gyerektartást fizet, lánya nem érti meg, ex neje pénzért pumpálja, és épp most veszített el egy sajtópert, amivel teljesen lenullázta számláját. Normális kapcsolata nincs, csak lapja férjezett főszerkesztőjével tölti olykor az éjszakát. Érthető, ha nógatni kell kissé, amikor azzal keresik fel, írja meg egy ősi család fejének életrajzát.

Vállalva a fagyos északi időjárási körülményeket elutazik leendő megbízójához (Christopher Plummer), ahol kiderül: az életrajz csak fedő tevékenység, a fő cél, hogy az újságíró különleges módszereivel kiderítse, mi történhetett az idős Vanger gyáros négy évtizede eltűnt unokahúgával. Bónuszként a munka végén Blomkvist kaphat némi terhelő bizonyítékot a sajtóperben felette győzedelmeskedő üzletember ellen.

Az újságírót ez utóbbival, na meg a világ elől való elrejtőzés lehetőségével rá is veszik a munkára. Először nehezen halad, amíg megismeri a család – nem egyszer bogaras – tagjait, akik nem nagyon közlékenyek, sőt, leginkább a pokolba kívánnák a família szigetére magát befészkelő firkászt. Nem segíti a nyomozást a tucatnyi kartondoboz sem, amely telis tele van újságkivágásokkal, fényképekkel, dokumentumokkal. Az egyetlen nyom az eltűnt Harriet naplója, amelynek végén öt név, illetve monogram, valamint mellé írt szám áll. A véletlen vezeti nyomra Blomkvistet, amikor megsejti: a nevek meggyilkolt nőket, a számok bibliai fejezeteket jelölnek, amelyek utalnak az elkövetés módjára.

Az egyre sokasodó munkához asszisztenst kér; nem mást, mint azt a fiatal lányt (Rooney Mara), aki éppen róla gyűjtött adatokat a Vanger családnak, mielőtt felkérték a feladatra. Stílusa, külleme, módszerei eltérnek a szokványostól: motorral közlekedik, piercingek és tetoválások díszítik, keveset beszél, s abban sincs köszönet. Persze oka van rá: gyámság alá helyezték, mert erőszakoskodó apját felgyújtotta 12 évesen, egyik gyámszülőtől a másikhoz kerül, akit pedig megszeretett, agyvérzést kapott, újabb sorscsapást zúdítva nyakába, egy aberrált gyámügyi hivatalnok személyében.

Az egymásba gabalyodó két nyomozó egyre gyorsabban halad az elképesztő családi tragédiák feltárásában, kiderül: az, hogy két náci is van a famíliában, a legkevesebb. Iszákos anyák és apák, szexuálisan tévelygő szülők és gyermekek történeteire, gyilkosságokra, elfojtott vágyakra, fejvesztett menekülésekre derül fény, amíg meg nem tudjuk, mi lett Harriettel.

A film azonban itt nem ér véget, hiszen hátra volna még az édes bosszú a maffiózó üzletemberen, ám Vangerék bizonyítékai nem sokkal érnek többet Blomkvist anyagainál. Lisbeth veszi kézbe a dolgokat, szerelméért, közös jövőjükért, ám a vég keserédes, ahogy az élet is.

A két óra negyven perc úgy illan el, hogy csak akkor fogjuk fel, mikor az északi szürreális látomásból újra az utcára kerülünk. Bár Steven Zaillian forgatókönyvírónak nem először sikerül ez a bravúr, elég, ha csak a Schindler listájára gondolunk, amiért Oscart kapott. Olykor a mellékszálak legalább olyan izgalmasak, mint a fősodor, így Lisbeth hányattatásai a gyámhivatal munkatársával, majd az őt ért sérelem miatti bosszú, illetve a család tagjainak olykor ironikus bemutatása.

A lényeg azonban a nyomozás, amit egy oknyomozó újságíró, és egy – nevezzük így – magánnyomozó eltérő, de eredményes módszerein át követhetünk, pazar ritmusban. Az egyedi képek, a mesteri vágások, a kiválóan megkomponált zene pedig izgalmassá, és egészen különleges hangulatúvá avatják a filmet.
Szöveg: Velkei Tamás