A négy éve forgatott S.O.S szerelem! nem váltotta meg a világot, de kedves, nézhető vígjáték, kigondolt történettel, több vicces jelenettel – Fenyő Iván (a történet szerint eljátszott) karaktere tele volt ötlettel, igaz, mintáért elég volt egy délutáni kirándulást tenni a legközelebbi plázába. A zene ott szólalt meg, ahol kell, a Magna Cum Laude slágere pedig remekül illeszkedett a filmbe. Kellemes kikapcsolódást jelentett azoknak, akik a magyar vígjátékok elkötelezettjei.

Ezzel szemben a folytatás úgy rossz, ahogy van. Sőt, inkább katasztrofális. Egyetlen petákot sem lett volna szabad rákölteni. Vegyük sorba, miért.
A sztori harmatgyenge. A valaha jól prosperáló cég (S.O.S szerelem!) a csőd szélén lavíroz, amikor Öcsi (Hevér Gábor) spamos ötlete nyomán egy orosz üzletember figyel fel a vállalkozásra, s megbízza a srácokat azzal, hogy a szülei elveszítése miatt szomorkodó húgát hozzák össze egy amerikai világsztárral, aki a lány egyetlen vigasza. Segítséget jelenthet, hogy e sztár pár hete épp Budapesten forgatott, de szponzorai nem finanszírozták filmje végét.

Na. Sejthető, mennyi eséllyel vágna neki egy ilyen felkérésnek bárki is. Nem baj. A három lúzert megdobja az orosz százezer dollárral, és usgyi Hollywood.
A pénzt már a repülőtéren elhagyja Öcsi, majd egy huszárvágással Öcsi nagynénjénél köt ki a cégvezetés. Aki természetesen milliomos. És bazi nagy, szabadtéri jakuzzival spékelt villája van. Meg egy színészek alteregóit közvetítő cége. A sztori többi részét innen egy óvodás is kikövetkezteti.

De bánná az ördög, ha legalább tényleg szétröhögné magát az ember a jobbnál jobb poénokon. Azonban erről szó sincs, csak bugyuta párbeszédekről, Öcsi végtelen idegesítő karakteréről, humorként befogadhatatlan gagyi nemtudommikről, Hujber és Árpa szerencsétlenkedéséről, és béna ökölösszeütéseiről.

Aztán valahogy visszakeveredik a csapat Pestre, álcából nyitnak egy éttermet, ahol az orosz milliárdos lányát pincérnőként alkalmazzák. Ez aztán a hihető történet! Nem is untatom az olvasót, a lényeg a lényeg: a végén mindenki megtalálja a párját, és még a száz rongy is megkerül.

Kínosak a jellemrajzok, a megformálásról már szót sem ejtek (talán csak Kovács Patrícia esetében beszélhetünk színészi teljesítményről, ám karaktere a folytatásban háttérbe szorul). Kínos a cselekmény elnagyolása, kínosak az összeeszkábált, majdhogynem véletlenszerűen egymást követő snittek, amelyek ráadásul nélkülöznek minden kidolgozottságot. Kínosak a Los Angelest és Budapestet bemutató képeslapos trükkök, kínos a nagyzolni vágyás. Kínos, hogy a rendező azt hiszi, ezt a filmet az amerikai néző is fogyasztani tudja majd. Rossz hírem van: az átlag amerikai néző ugyan nagyokat tud vihorászni szellentéseken és böfögéseken, ám ezzel a filmmel nem fog nagyot dobni Sas Tamás Amerikában, az biztos. Ahogy – bármily szomorú – a betétdalok nagy részét éneklő Király Lindából sem lesz soha sztár odaát, öccséből még annyira sem.  S ha már muzsika: mindig ott szólal meg a zene, ahol nem kell, ráadásul otromba keveréssel, a dalok – a főcím kivételével – pedig hallgathatatlanok. Egyedül Miklauzic Márton képei mondhatók jónak, ő megpróbálta a lehető legtöbbet, legszebbet kihozni a történetből.

Az viszont megint érdekes kérdés, miért gondolta Sas, hogy az első magyar 3D-s film egy vígjáték legyen, ahol lényegében semmi szerepe a más esetekben remek erőt kölcsönző eszköznek?

A film teljes ideje alatt otromba reklámzuhatag ömlik a nézőre, a laptoptól az energiaitalon át a bandzsa rádióspotig minden, már unásig ismert hirdetési trükköt belezsúfoltak a sztoriba. De olyan felháborítóan, olyan otrombán, hogy amíg egy átlag magyar film láttán csak nagyokat nyel mérgében a néző, addig itt legszívesebben pökne egy hatalmasat, amúgy magyarosan. Bélforgató! A kedvencem, amikor az áramszolgáltató logójával ellátott elektromos autót tankolják a szereplők perceken át, miközben magáról a jármű újdonságáról trécselnek.

S mi végre a rengeteg reklám? A külföldi forgatási helyszínekre, a 3D-re, meg a hollywoddi sztárok gázsijára. Hogy aztán mindebbe a katyvaszba, miként, kinek a segítségével és mennyiért tudták belerángatni Daryl Hannah és Billy Zane művészeket, egyszerűen megfejthetetlen…
Szöveg: Velkei Tamás