Két évvel ezelőtt jelent meg az Officina ’96 kiadásában Árpá-házi királyaink korszakát végigkövető míves album. A kiadó nem késlekedett sokáig a folytatással: ezúttal az Anjou királyok és Luxemburgi Zsigmond uralkodásának évtizedeit dolgozta föl Bertényi Iván és Szende László.

Ajánlót erről a könyvről nem lehet írni. Illetve igen — de azt már megírták. Idemásolom hát a könyv fülszövegét: „TOLSZTOJ halálának századik évfordulójára időzítve írta meg Pelevin új nagyregényét, melynek hőse T. gróf - azaz maga Lev Tolsztoj. Bár hogy kicsoda ő, azt maga sem tudja pontosan; a sodró lendületű filozófiai kalandregényben a keleti harcművészet mestereként jelenik meg, s hiába igyekszik hű maradni fő tanításához, hogy "ne állj ellen a gonosznak erőszakkal", kénytelen a legváltozatosabb módszerekkel pusztítani üldözőit, akik meg akarják ölni, mert... nos, hogy miért, az megint nem egészen világos számára.

A pozsonyi Kalligram Kiadónál mintha valamiféle különös értékkimentés zajlana. A mostani időkben, hm, talán kevésbé kedvelt szerzők egész sorának indul(t) ott nagyjából egyidőben életműkiadása: Lengyel Lászlónak, Szilágyi Ákosnak, Komoróczy Gézának. De azért ez az értékkihelyezés mégsem lehet valós dolog: hiszen az irodalomtörténész Szegedy Maszák Mihálynak is fut ott ugyanilyen szériája, neki pedig viszonylag csekély lehet a priusza. És a Kalligram vállalta fel Kosztolányi kritikai kiadását is; már a negyedik kötet látott napvilágot az idén. Márpedig Esti Kornél betűhíven és emigrációban, ez az elgondolás azért kissé erős. Meg idétlen is. Mondjuk Kosztolányinak valószínűleg tetszene. (Post mortem neki már minden tetszene, ami mostanában őkörülötte van. Mert nagy felhajtás és csinnadratta, komoly süvegelés van.)

Rakovszky Zsuzsa új, harmadik regényéről minden átlagérdekességet meg lehet tudni magából a fülszövegből, az ajánlókból, a mostanra már elég nagyszámú kritikából és interjúból — az utóbbiak közül a 168 órában olvashatót ajánlom jó szívvel, mert nem megy fölöslegesen mélyre, vagyis keveset hókuszpókuszol, ugyanakkor értelmes-megközelíthető dolgokat mond benne a szerző. Kezdőknek elég. Nekem sem kell tehát most hosszan ragoznom, közismertnek veszem, hogy ez egy 19. század végén (1889) játszódó regény, hogy a hőse valóban létezett, valamiféle transzszexuális írónémber volt, aki férfiként élt, és környezetével is el tudta férfivoltát hitetni, olyannyira, hogy egyik felesége még gyereket is akart tőle hosszabb együttlakás után is. (Ilyenkor a mai olvasót rögtön a technika kezdi el érdekelni, vajon hogyan csinálta és főleg mivel, nagy csapda, nem is tudja megoldani a szerző, úgy tesz, mintha ez az „olvasat” nem lépett volna be azóta vaskosan, vagy el lehetne hessegetni az akkori középosztálybeli nők nemi tudatlanságára hivatkozva… Pedig elképzelhető, hogy valóban el lehet.)

Szaktudományos munka: szociológiai. Hogy mégis itt ajánlom, annak oka egyszerű. A vizsgált személyek is, a munka címzettjei is fiatalok. Azonosak ennek a helynek a feltételezett látogatóival. Jó lenne, ha kicsinykét értesülnének önmagukról.

„A túlsúlyos embertársat csak a hülyék és a gyomorbajosok képzelik a kabaréba. Amit ő érez, az, kérem, a tele bőrzsák szomorúsága. A hájba dermedt fecskéé az égen. Az obezitás sokágú és magányos kereszt, magányosabb, mint a nemiség, ha szabad magamat kifejeznem, legalábbis a valódi, a nekikeseredett, halálosan bűntudatos kényszerevésnek nem kell tanú, és nem kell tettestárs, kérném tisztelettel.