A „kis ország vagyunk” mára szállóigévé vált és belénk kövesedett mondat minimum relatív. Mert ugyan az 1950-től 1990-ig tartó szocialista korszak nem szerette az Anjoukat – különösen nem Nagy Lajost, a hódítót – a tényen ez mit sem változtat: az ország akkoriban nagyhatalomnak számított.

Bár mint Bertényi Iván fogalmaz, mindez kevésen múlt, nagy szerencse, hogy Károly Róbert lett a 14. század elején Magyarország királya, mert az Árpád-kor végére az országot már feldarabolták a kiskirályok, s közel álltunk ahhoz, hogy a Német-római Birodalom sorsára jussunk, amely számtalan kisebb fejedelemségre szakadt, a központi hatalom pedig gyenge volt. Szerencse az is, hogy Anjou Károlyt támogatta az egyház is, hiszen hazája, a Nápolyi Királyság a Pápai Állam hűbérese volt.

Szende László (aki Bertényi Iván tanítványa, és a Nemzeti Múzeum főosztályvezetője) szerint az Anjouk után trónra kerülő, majd ötven évig uralkodó Zsigmond kivárta a megfelelő pillanatot, amíg megerősödhetett hatalma. Pragmatikus uralkodó volt, aki főképp magyar királynak tartotta magát (német-római császár és cseh király is volt), nem véletlen, hogy Váradon kívánt örök nyugalomra térni.
Karádi Ilona, a könyv szerkesztője az album méltatásaként kiemelte a – valóban remek – képanyagot. Ehhez kapcsolódva kedvcsináló gyanánt elmesélte, hogy Lombardiában járva egy kis falu templomában maga is rábukkant egy Zsigmondot ábrázoló freskóra. Döbbenetes élményként jellemezi, amint meglátta a király mellett ülő fiatal bajuszos férfit, akit az olasz szakértők Hunyadi Jánosként azonosítottak. (A történészek egy része szerint Hunyadi János Zsigmond törvénytelen fia volt.) A kép – számos más gyönyörű fotó mellett – megtalálható a könyvben, amely nem hiányozhat egyetlen történelmet kedvelő olvasó polcáról sem.