Erős könyv, felejtés ellen - Aki az életével játszott: Latinovits |
| 2011-09-23 14:55:21 |
 |
Kierkegaard (19. századi dán író- és filozófusvirtuóz) egy helyen tőle szokatlan direkt gúnnyal ír filozófuskollégáiról, akik szívesen tesznek úgy, mintha folyamatosan életveszélyes gondolati salto mortalékat végeznének, miközben (mondja), ha jobban odanézünk, láthatjuk, hogy ott ülnek biztonságban, nyugalomban a seggükön.
Elolvassuk jelen kötet címét, és ugyanez az első reakciónk. Cinikusak vagyunk természetesen: de van rá okunk. Ezerszer etettek már mindannyiunkat jól hangzó linkségekkel. Életveszélyesen élt és színészkedett? Bámultuk őt, és talán féltettük is — na de tényleg? Csak azért, mert belehalt? Szóval efféle nagy szavakat vágnak most majd megint a fejünkhöz? Vajon miféle további szépelgéseket kell még olvasnunk a szent művészetről és a pokolbéli dudatanfolyamokról? Persze mindenféléket mondtak már annak idején is a nagy Latinovits Zoltánról, áradoztak erről a mániás depressziós szörnyetegről: de ki hisz még el (nem csak róla: egyáltalán bárkiről) hangzatos szavakat?
|
|
A hátoldali szöveg, ha lehet, még tovább ront a helyzeten. Idézem, nem jó érzésekkel: „Rómeó és Cipolla. Savonarola és Ványa bácsi. Szindbád és Miska főpincér. Szóvillantó titán — találóan fogalmazta meg egy nyelvész professzor Latinovits Zoltán nevének anagrammájával színészete lényegét. Naponta átlépi a jó és rossz határát, s néha tarka virágcsokorral a kezében érkezik meg onnan. Ki volt ez az ember, aki halála után negyedfél évtizeddel sem hagyja nyugton az utókorát? Jövőt előlegező vátesz? A puha diktatúra feljelentettje? A filmezést utáló filmszínész? Teátrumokat elhagyó színészkirály? Szakírókat megszégyenítő verselemző? Fahangú sanzonénekes? A szem- és fültanúk vallanak róla. Kor- és pályatársak, színészek, írók, rendezők, s olykor megvetett kritikusok szavaiból áll össze a kép. Ez a kötet is hosszú és kalandos utat tett meg, mire most az Olvasó kezéhez jutott.” — Sablonok, patentok ezek. Nagyszabású szóvirágok. Sajnos.
Maga a kötet nem sok új anyagot tartalmaz. Nagyrészt olvastuk már ezeket. Igaz, kis részük elsüllyedt folyóiratokból került most elő, más írások meg egyenesen a III/III-as ügyosztályról; de a többség már megjelent az elmúlt harmincöt évben, vagyis Latinovits halála óta. Sőt már korábban is. Sokat írt őróla maga Kelecsényi is, aztán Hegyi Béla, Szigethy Gábor, és elszórva még sokan mások. Gyűjtögető emberek.
Menjünk most legmélyebbre: Latinovits az elmúlt évtizedekben erősen kiment a divatból. Korántsem minta már a versmondása sem. Egy modoros filmszínész lett a sok közül. A legmodorosabb. Talán még Szindbád és az Őrnagy él egy kicsit. (Hogy ja, igen, érdekes.) Színpadi alakításainak tanúi lassan eltávoznak, ezeknek tévéfelvétel-nyoma amúgy se nagyon van már. „E világból, mely nem nagy pódium, én lassan kikopódium”, szavalhatná, persze csak ha velünk lenne még. Ironikusan mondaná, hogyne, volt stílusérzéke. De fájna neki nagyon.
Születésének nyolcvanadik évfordulója épp ezért nagyjából az utolsó alkalomnak látszik: ha ő még egyáltalán feltámasztható, akkor azzal mostanában lehet talán még megpróbálkozni. Ezért a kötet azok számára, akik ennek a feltámadásnak drukkolnak, vagy legalább minimális esélyt látnak rá, mindenképp figyelmet érdemel.
És akkor most jöjjön végre a jó, a nagyon jó: Kelecsényi erős kötettel jelentkezett. Kitűnő ez az összeállítás. Egyáltalán nem olyan, amilyennek a címből, fülszövegből gondolnánk. Ereje nem az újdonságértékében van: egészen másban. Abban, hogy nagyrészt lényeges szövegeket tudott összeválogatni egy Latinovits Zoltán fedőnevű, tényleg elképesztő és nagyszabású emberi és művészi vállalkozásról. Lényeges tanúk vallanak: és fontos szavakat mondanak. Mert ezek a fontos szavak akkor meg tudtak születni. Néha szépelegnek persze ezek a vallomástevők, megpróbálják igazolni magukat, de bőven van olyan is, hogy kekeckednek, sőt látványosan utálkoznak (a vallomástevők többségéről elmondható, hogy személyében talán inkább nem szerette, mint szerette a művészt); mindez szívük joga. A lényeg, hogy még a személyeskedések nagy része is húsbavágó. Töltete van.
A kötet felépítése nagyjából időrendi. Ritmusát az adja, hogy a kötet összeállítója rövid összefoglalásokat ad, majd szóhoz juttatja az odaillő, általa kiválasztott szemtanú-dokumentumokat. Mennyiségben inkább keveset: ez nem túl hosszú kötet. De ez a kevés anyag mégis bemutatja a legfontosabb életbeli és művészi csomópontokat. És igazi sűrűsödéseket teremt. Nem sétagaloppot látunk, mert arról akkor szó sem volt. Filmszerepről színházi katasztrófára ugrik tehát a könyv, összeomlásról meg csúcsteljesítményre. Egy félelmetesen teljesítménycentrikus figurát látunk, amint kíméletlenül beírja az intőket önmagának, társadalomnak, színi világnak. Jean Paul Felmondó, így csúfolták, bár legtöbbször neki mondtak fel. Színészkirály csak később lett, ahhoz előbb jönni kellett a vonatnak…
Nagyon nagy formátum és ijesztő élet bontakozik ki a leírásokból. Például az általában kiállhatatlan (baltacsapásoknak szánt, de nagyrészt esetlen tőmondatokban megnyilvánuló) Müller Péternek az ezúttal végtelenül pontos mondataiból. Vele kezdődik a vendégszövegek sora: a Kígyó és kereszt c. könyvének részletével. Olvashatjuk itt (de hát már régen is olvastuk), hogy Müller, Latinovits, Hofi és Tordy ugyanabban az amatőr társulatban kezdtek hajdanában, és ott az egyébként végzett építészmérnök Latinovits még végtelenül szelíd, csendes és pontos, precíz valaki volt. Pár évvel később kezdődő és végérvényessé váló szétesős-ámokfutós-botrányozós periódusát Müller sosem tudta ezzel összeegyeztetni. Rettenetesen fontos megfigyelései vannak a színész egyik színpadi szerepformálásáról is: Karamazov Iván megőrüléséről. És Müller viszonylag közelről ismerte Latinovitsot: látta, hogy a színésznek egy idő után nem tetszett sem önmaga, sem a világ, de tulajdonképpen már senki sem. Így lehetséges ugyan nagyon nagy teljesítményt nyújtani egy ideig: de lehetetlen fennmaradni.
Láthatjuk a könyvből, hogy Latinovitsról már életében mindent megírtak. Minden fontosat. Persze minden dehonesztálót is. Ma is brutális, hogy már akkor… Hogy olvashatta… Hogy olvasta is… . Molnár Gál Péter, a most elhunyt, mindenkiréme színikritikus például egyik színészportréjában (1967) abszolút pontos, lebilincselő képet rajzolt Latinovitsról — majd jelentette az állambiztonságiaknak Latinovits egyik színházi botrányának, szerepvisszaadásának történetét. (Ez veszélyes pillanat volt, mivel egy szovjet darabról volt szó, ezért Latinovits nyakát könnyen ki lehetett volna törni politikai ürügyekkel. Lett is volna rá hajlam sokakban. MGP inkább megvédte, mint kiszolgáltatta Latinovitsot.) Kíméletlenül megírta viszont a nagyközönségnek a színész borzalmas viselkedését, amit a Fiúk a téren c. film egyik forgatási napján adott elő. És ő, MGP, aki sokak szerint felelős Latinovits öngyilkosságáért is (ez persze elképesztő marhaság: csak egy kritikát írt róla), ezt írta előbb említett színészportréja zárlatában (amit, mint mondtam, már megírásakor olvashatott a nagyközönség):
„Őrült volna? Ha az, úgy szép őrülete van. A teljesség őrülete… A józanok szokták őrültségbe kergetni a világot. És a józanok szokták kirekeszteni az ’őrülteket’ a világ menetéből, nehogy valami józan-szép őrültséget csinálhassanak.”
Ezek nem „szép” szavak, még ha annak látszanak is. Ezek pontos és fontos szavak. Fontosak voltak annak idején: érthetett belőle Latinovits, a pályatársak, az intézményrendszer, az állampárt, a társadalom. Érthetett volna. Nem nagyon értett: de módja lett volna rá. És még sok ilyen pontos-fontos mondat hangzott el Latinovits kapcsán a korszakban: ezek nagy része be is került ebbe a kötetbe. Pándy Lajos, Örkény István, Márton László, Spiró György, Darvas Iván, Őze Lajos, Cserhalmi György fontos szavai olvashatók például.
Jelentősnek azt az embert lehet tekinteni, akinek kapcsán jelentős mondatokat lehet, sőt kell megfogalmazni a világállapotról: egy közegről, egy társadalomról. Ma valószínűleg egyáltalán nincs ilyen színészünk. Akkor se sok volt, noha „nagy színészekkel” Dunát lehetett rekeszteni. Egy volt: Latinovits. Apropót adott sokaknak a puszta léte okán, a teljesítménye okán, a valamilyensége okán. Ott volt, és erre mondani kellett valamit. Nagyon nagy dolog ez.
Bélai Béla
|
|
|
|
|
|
|
|
300 Ft.
|
|
|
|
300 Ft.
|
|
|
|
400 Ft.
|
|
|
|
300 Ft.
|
|
|
|
|
|
Több eladó könyv