T. gróf csak azt tudja biztosan, hogy egy bizonyos Optyina-pusztába igyekszik. S útközben találkozik Ariellel, a kabbalista démonnal, aki arról akarja meggyőzni, hogy ő – meg néhány társa - teremti az egész világot, amelyben T. gróf él, s természetesen őt magát is. És hősünk egyre több jelét látja annak, hogy Ariel igazat mond.

A szövevényes történetben T. gróf aztán — végre — találkozik Dosztojevszkijjel is, aki egy számítógépes játék főhőse, és a holt lelkeket kell pusztítania Péterváron, hogy megszerezze a radioaktív sugárzás ellen védelmező napi vodkaadagját. Agróf végül Szolovjovtól, a nagy filozófustól kap választ gyötrő kérdéseire...”

Pelevin elképesztő regényéről globálisan szinte csak ennyit lehet elmondani. Akinek az ilyen őrültségek fel tudják kelteni az érdeklődését, az már meg is van nyerve, már csak kézbe kell vennie a művet (524 oldal!). Persze különös dolgokat fog tapasztalni.

Például, hogy a fülszöveg igazat mondott, és ő mégis be van csapva: a könyv erről szól ugyan, de nem így, tehát mégsem erről szól.

De hát akkor miről? Azt hiszem, ennél még jóval izgalmasabb dolgokról; miközben meg talán csak egy virtuóz gagyi-paródia az egész. Szerzője mintha egy Parti Nagyba oltott Bulgakov lenne, és még vagy öt másik, akiket nem sorolok, mert nem is lehet, nem is érdemes, meg hát úgyis felsorolja őket maga a mű, hogy attól kódulunk.

Legegyszerűbb (de nem a legveszélytelenebb), ha abból indulunk ki, hogy javarészt játék ez az egész. De nem tét nélküli. Játék hősökkel, szerzőkkel, olvasókkal, műfajokkal, hangnemekkel, mondat közbeni nézőpontváltásokkal. Veszett jó játék. De csak annak, aki bírja. Ne legyenek illúzióink: nagyon kevesen bírják. Hát hajrá, olvasó!

Valamiképpen erősen felidézi ez a regény a Hamvas Béláét, amit persze Pelevin egyáltalán nem ismerhet. A Karneválról még csak nem is hallhatott. Attól még a rokonság megvan.

És még valami. Spiró György írta, szintén Hamvasról, hogy ő (Hamvas) ötven éves korára értette meg: a misztika, a filozófia, az ősi tudás csak játékra, „de pompás játékra” való dolgok. És hogy a Karnevál szerinte hiperracionalista mű, csak Hamvas nagyon mélyen ismeri a misztikát „és tüneményesen játszik vele”. Hamvas esetében nem vagyok ebben az összítéletben olyan biztos. Pelevin azonban tényleg tüneményesen játszik posztmodernnel, misztikával, velünk, és szerintem nincs is ennél sokkal mélyebb szándéka. De elég is ennyi, hogy belebóduljunk ebbe az egészbe, és aztán gyönyörrel belefulladjunk, ahogy muslica az édes borba. Belebóduljunk, ahogy ott burjánzik előttünk Pelevin, az Ősvadon, a maga meglepő, szabálytalan kinövelléseivel.

Íme egy részlet:

„- A kínai buddhizmusban volt egy csan nevű szekta. Ennek követői elvetették a szent iratokat, és azt tanították, hogy nem betűkre és jelekre kell támaszkodni. Gyakran jártak hozzájuk világi emberek és különféle igazságkeresők — és a Buddha tanításának jelentéséről tettek fel nekik kérdéseket. A csan tanítók általában valami durvasággal válaszoltak — vagy botütéssel, vagy káromkodással. Különösen jeleskedett ebben egy bizonyos Lin-csi, aki arra a kérdésre, hogy mi a Buddha, azt felelte, hogy lyuk az árnyékszéken.

- Pfuj - mondta a kaméliás hölgy -, ez undorító.

- Rendszerint úgy értelmezik a válaszát - folytatta Dzsambon -, hogy Lin-csi azt tanította, nem szabad a fogalmakhoz és eszmékhez kötődni, legyen az akár a Buddha eszméje. De Szolovjov úgy gondolta, hogy ez a lehető legpontosabb magyarázat. Képzelje el, mondta, a mocskos, összeszart budit. Van-e benne bármi, ami tiszta? Van. Ez a lyuk a közepén. Azt semmi sem tudja bemocskolni. Minden egyszerűen csak lehull a mélybe rajta át. A lyuknak nincs se széle, se határa, se formája — mindez csak a széknek van. És ugyanakkor a tisztátalanságnak ez az egész temploma kizárólag ennek a lyuknak köszönhetően létezik. Ez a lyuk a legfontosabb az árnyékszékben, s ugyanakkor olyan dolog, aminek nincs semmi közé hozzá. Mi több, a lyukat nem tulajdon természete teszi lyukká, hanem az, amit az emberek köré építenek: a budi. Ám saját természete a lyuknak egyszerűen nincsen. /…/

- Ez nagyon hasonlít arra, ahogy Szolovjov az Olvasót meghatározta - jegyezte meg a kaméliás hölgy. - Egyszerűen szó szerint megegyezik vele. Nézzük csak! Az Olvasó, akinek köszönhetően világra jövünk, tökéletesen láthatatlan és érzékelhetetlen. Mintegy el van választva a világtól — ugyanakkor a világ csakis neki köszönhetően jön létre! Lényegében nem is létezik más, csak ő, az Olvasó. Ugyanakkor tökéletesen hiányzik abból a valóságból, amelyet megteremt! Bár valójában még ezt a paradoxont sem mi fogjuk fel, hanem ő...

- Tudja - mondta Dzsambon -, Szolovjov nem vitatkozott a Buddhával. Egyszerűen csak azt mondta, hogy tulajdon természetünket a lámaista gyakorlatok révén megismerni olyan, mint a lyukat tanulmányozni az árnyékszéken, naponta vizualizálva a hagyományos tibeti árnyékszékülőkét, melyet mantrák és sárga meg piros tübetejkás lámák portréi díszítenek. Egész életen át lehet ilyen ülőkéket gyűjteni - és épp ezzel foglalkoznak a tibeti szabású köröcskék mind, amelyek állandóan azon vitatkoznak egymással, hogy melyiküknek van igazi, Tibetből származó árnyékszékülőkéje, és kinek csak maga farigcsálta, szégyenletes hamisítványa. De a lyukhoz ennek semmi köze.

- De hiszen a lyuk ott van mindegyikben – jegyezte meg a harcsabajszú zsurnaliszta.

- Ott. Na persze. Annyira, hogy az még sok is a lyukból…”

*
Popper Péternek van egy könyve, Ők — én vagyok címmel. Kedves, meghatározó regényeit ismerteti bennük hol jól, hol rosszabbul. Biztos vagyok benne, hogy Pelevin regénye, ha találkozhatott volna vele, elementáris hatást gyakorolt volna rá. Imádott volna ennyi tüneményes bizonytalanságot. Pelevinnek ez a műve ővele is rokon.

Hát akkor jó. Minden borzasztósága és bóvlisága ellenére tényleg baromira érdekes lehet ez a mi világunk, ha ilyen jókat lehet benne csámborogni térkép nélkül, iránytű nélkül, irányok nélkül, érthető játékszabályok nélkül, szabványosított hős nélkül… Arlequin-könyv a bizonytalanság kezdőinek és haladóinak. Eddig nem sokat tudtam Pelevinről (szégyen!), — de most rendesen megjegyeztem a nevét. Ez alapkönyv lesz. Hasonló jókat kívánok.

*
Viktor Pelevin: T
Európa Kiadó, Budapest, 2011,
Fordította M. Nagy Miklós
3400 Ft

Bélai Béla