A kiállítást Győri Enikő, a külügyminisztérium Eu-ügyekért felelős államtitkára nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy a kiállítás anyagát négy évvel ezelőtt, az Uniót megalapozó Római Szerződés aláírásának 50. évfordulójára állították össze, hogy „láthatóvá és kézzelfoghatóvá tegye Európa mottóját: „egység a sokféleségben”.
Az államtitkár kiemelte: „Itt, ahol az országhatárok nem esnek egybe az etnikai határokkal, s itt, ahol az elmúlt évek során el is tűntek a családokat, közösségeket, nemzetiségeket elválasztó szögesdrótok és sorompók, nagyra tartjuk, ha különböző kultúrák egymást megtermékenyítő módon élnek együtt”. Beszédét Márai Sándor gondolataival zárta: „okos öreg politikusok már beszéltek arról, hogy gazdasági közösséget kell teremteni Európában, a nacionalista érdekek ellen és fölött – de egy gazdaságilag egyesült Európa, amelynek nincs hivatástudata, nem lehet világerő, mint volt évszázadokon át, amikor hitt magában és hivatásában”.
"A Nemzeti Múzeum számára kitűnő lehetőség ez a tárlat, amelynek anyagát az Alinari Múzeum mindig az elnöki tisztséget betöltő tagországnak ajánlja fel" - mondta köszöntőjében Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. "Róma háromszor állt Európa élén." - idézett a közgyűjtemény vezetője az "európai gondolat megálmodójának", Giuseppe Mazzininek Az ember kötelességei című munkájából, akinek portréja számára a kiállítás egyik "legfontosabb és szimbólum értékű" fotográfiája.
Salvatore Ettorre, az Olasz Intézet igazgatója kiemelte, hogy a kiállítást azért hozták létre, hogy „segítse az európai tudatot, az európai gondolkodást”. Elmondta, hogy a kiállítás Görögországtól egészen a berlini fal leomlásáig, Európa különböző területeit és eseményeit mutatja be.
A több mint kétszáz fotóból álló kiállítás két egységre tagolódik: az első rész az egységes Európa történetéről szól, míg a második részben a 27 európai tagállam négy-négy fotóval mutatja be saját hazáját.
A hazánkat bemutató képeket a Magyar Nemzeti Múzeum több mint egymillió fényképet tartalmazó fotótárából válogatták.
A tabló első képe Jack Nisberg 1980 körül készült felvétele, amelyen Halász Gyula (Brassai) magyar származású francia és André Kertész magyar származású amerikai fényképész együtt látható. A második fotográfiát, melyen egy fiatal matyó pár látható esküvői népviseletben, Habsburg Izabella főhercegnő készítette 1911-ben Mezőkövesden. A harmadik fotó Tomacskó Frigyes munkája, egy tankról készült 1956. október 30-án, Budapesten. A negyedik kép pedig egy négy részből álló budapesti panorámakép, mely 1890 körül készült és a Budai várból nézve mutatja be a Dunával együtt a pesti látképet.
A kiállítást mostanáig Rómában, Berlinben, Ljubljanában, Párizsban, Brüsszelben, Pozsonyban és Madridban mutatták be. A kiállítást az érdeklődők augusztus 21-ig tekinthetik meg, a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Pataki Dimitra
Fotók:
Oravecz Dénes