Rengeteg a dedikációs szerzőpróbálkozás, fél-egyórás váltásban üldögélnek a pavilonoknál szegény írók, egyik-másik előtt tényleg jelentékeny a sor (Esterházy Pétert és a gyermekkönyvíró Bartos Erikát láttam ostrom alá véve). Mások iránt mintha kevésbé érdeklődnének, Pozsgay Imre, Jankovics Marcell, Gyenge Zoltán filozófus vagy Czakó Gábor ottjártamkor inkább csak az eszme- és asztaltársakkal tudtak szót váltani, sajnálhattam volna őket nagyon.
De térjünk a lényegre. Megint van új könyve Spiró Györgynek (őt magát nem láttam), novelláskötet, Kémjelentés a címe. A Fogság óta ő a Magvető szerzője, és vele feltétlenül jó lóra tett a kiadó: mostanában már minden évben képes publikálni egy hosszabb-rövidebb szöveget, és bár a nagyregénye színvonalát ezek nem érik el, nem is jelentéktelenek: a Feleségverseny tulajdonképpen jövőszatíra, és sajnos hónapról hónapra jobban igazolódik (mellesleg olvasmánynak sem utolsó); a Tavaszi tárlat pedig, hiába minősítik lektűrnek, az 1956-ról szóló művek legfontosabbikává nőheti ki magát a közeljövőben, ráadásul korántsem csak 56-ról szól. Legújabb könyve legfőképp azért érdekes, mert novellák vannak benne, és a novellákról Spiró azt mondta mindig, hogy az a legnehezebb műfaj, és hogy ő egy-egy novellával tíz-tizenöt évig is el szokott szöszölni. (Az Álmodtam neked c. novelláskötet, Spiró szerintem legfinomabb könyve igazolja is mindezeket az állításait.) Kíváncsi vagyok, hogyan sikerült neki most ilyen hirtelen egy egész kötetnyi új novellát összehozni. Valami magyarázat nyilván van. (És van, remélhetőleg, színvonal is.)
Esterházy Péternek most épp nem jelent meg új könyve. Ő régóta a Magvető szerzője, sok könyvét árulják is folyamatosan; a legutóbbit, ami egy negyedremekmű, az Esti, azt már tavaly megvettem, van benne vagy negyven fantasztikus oldal, a többi 350 azért mérsékeltebben fantasztikus. Könyve arról azért nem tudott meggyőzni, hogy Kosztolányi tényleg mindannyiunk nagybátyja lenne (én inkább azokkal tartok, akik szerint legkedvesebb és egyetlen nagybátyánk, Valóság hosszú távollét után 89 táján rövid időre hazakukkantott ugyan, de orrát befogva pánikszerűen és immár véglegesen távozott). Valamint arról sem győzött meg, hogy az Esti Kornél lenne a magyar irodalom legjobban szerkesztett novelláskötete. Tulajdonképpen nem tudott semmiről meggyőzni, egyedül arról, hogy ő (Esterházy) viszont nagyon tud írni, legfőképp persze ő is csak akkor, ha van neki miről (ebben Kosztolányi mint téma inkább akadályozta, mint segítette); és hogy sem a Termelési regény, sem a Harmonia caelestis nem véletlenül sikeredtek azzá, amivé. Mindegy, ott dedikálta a régi könyveit ő is, láthatóan jól elvolt, a csütörtöki egri affér mérsékelten érinthette. (Kötelező olvasmány egyébként az Egy kékharisnya feljegyzéseiből c. Esterházy-kötet Így gondozd a magyarodat c. hangjátéka, legalább mi ismerjük rendesen, akik olvasni is tudunk; sok szó lesz róla a jövőben, üvöltő módban, ne álljunk majd hülyén.)
Parti Nagy Lajos új könyve Az étkezés ártalmasságáról szól, épp csak belenéztem, de zsákmányom lesz csakhamar. Parti Nagy dícséretébe most bele se kezdek, főleg mert kicsit félek most ettől a szövegtől, furcsának tűnik, és az utolsó években publikált tárcanovellái sem tetszenek maradéktalanul, kivéve talán a Törpebérletet, olyat ebben a műfajban a Fröcskös óta nem írt. Mindegy: nagyon jólesik neki (a könyvének) szurkolni. Aki az Esti krétát, A test angyalát és A fagyott kutya lábát meg tudta írni, bármit meg tud írni, ez magától értetődik. Legfeljebb nem mindig jön ki a lépés.
Egyéb területeken (műfajokban) is nagyon érdekes művek jelentek meg. Csányi Vilmos etológus, aki az utóbbi években főképp regényeket publikált (a legutolsó, a Kisfiam, Ikarosz megérdemelné, hogy a mostani tizenéves nemzedék valahogy rácuppanjon és mintát találjon benne: felnövekvésértelmesítő regény, ez a műfaja), most rövid humánetológiai írással jelentkezett megint. El fogom olvasni, tőle mindent érdemes elolvasni. Mindig vannak vadiúj szempontjai, máshonnan-nézései, éppúgy, mint az amúgy nagyon önismétlő Popper Péternek is mindig voltak. — Szilágyi Ákosnak életműsorozata indult a Kaligrammnál, legújabb politikai esszékötete ott jelent meg, remélem, van olyan szellemes, mint A szépfejedelem. Lengyel László rendszerváltás-krónikásnak szintén ott jött ki a Pretoriánusok kora című könyve, nagyjából összefüggő tanulmánysorozat az utóbbi négy-öt év politikájáról, jó kemény könyv, jó megosztó; és olyan vicces, hogy mindenkinek azonnal végleges véleménye van róla, mármint a szerzőről. Erről a műről még fogok külön is írni, azzal fogom kezdeni, hogy ott voltam szerdán a bemutatóján az Írók boltjában, Bajnai Gordon volt miniszterelnök mutatta be a könyvet, ragyogó mondatai voltak, készítettem képeket szappanosdobozzal, de persze nem sikerültek, viszont a szívbéli barátom előre megítélte az egész eseményt, legyintett, á, Lengyel László, mire én négyzetes legyintést alkalmaztam, á, barátom. — A többi mondatom tartalmi lesz.
A Könyvhét csütörtökön indult, hétfőn már vége is, de a könyvvadászat a boltokban a későbbiekben is folytatható. Szerezzünk valahogy valamennyi pénzt.
Bélai Béla
Fotók: Oravecz Dénes |
Több eladó könyv