Ki ne emlékezne az Evanescence (Amy Lee – ének, zongora, Terry Balsamo gitár, Troy McLawhorn gitár, Tim McCord basszusgitár és Will Hunt dobok) „Fallen” című első korongjára, amely világsikert hozott a zenekar számára, nem mellesleg a lemez több mint 17 millió példányban kelt el.
Az album két legnagyobb slágere a “My Immortal” és a “Bring Me To Life” is bekerült a Top 10 kislemezek sorába, és 2003-ban két Grammy-díjat nyert a csapat.
Európai sikerét az együttes talán annak köszönheti, hogy a földrész, annak is északi régiójának dallamvilága talán e csapat zenéjében érhető tetten leginkább. Szinte átmenet nélkül hallgatható a Mortal Love, a Beseech vagy a The Crest után az Evanescence.
A második lemez, a „The Open Door” első helyre futott be Németországban és az USA-ban egyaránt, s a kvintett két Billboards-díjat és két Echo-díjat is besöpört.
A harmadik korong stúdiómunkáit Nick Raskulinecz (Foo Fighters, RUSH, Stone Sour, Alice in Chains, Deftones) producer irányította, a dalokat pedig a híres nashville-i Black Bird Stúdióban rögzítették ez év elején.
A Wind Up Records gondozásában megjelenő anyag szimpla CD, Deluxe CD (4 bónusz dallal kiegészített lemez + DVD) és letölthető formátumban lesz kapható. Első kislemeznek a “What You Want”-ot választotta a csapat, amit meghallgatva állíthatjuk: a dal hangszerelése eltér a banda eddig megszokott hangzásvilágától.
Az énekesnő, Amy Lee úgy nyilatkozott a munkálatokról: alig várja már, hogy megmutassák rajongóinknak, min dolgoztak az elmúlt évek alatt. Hozzátette: hangzásukat megújították, új dolgokkal kísérleteztek, ám közben megtartották mindazt, amit az Evanescence-ben szeretnek. Szerinte ez az utazás összekovácsolta a bandát, Nick Rasculinecz pedig tökéletes választás volt ehhez a lemezhez.
Szöveg: Velkei Tamás
|